vukkézilabda

Hajrá Százhalombattai VUK SE!

Amikor az eredmény önmagáért beszél

2026. október 18-án Érden a Treff Sportközpontban a harmadik hazai mérkőzéssel folytatódott a Pest Megyei Női Kézilabda Bajnokság a Százhalombattai VUK SE felnőtt női csapata számára. A keretből igazoltan hiányzott Füzesi Eszter és Papp Nikolett, akik – az eredmény ismeretében – bizton állítható, hogy nagyon hiányoztak az együttesből. Negyedórás késéssel kezdődhetett a találkozó a sportközpontban zajló nemzetközi floorball-kupa döntője miatt.

A vendégcsapat Simon Kitti vezérletével – nyolc gólig jutott – végig kézben tartotta a játék irányítását, határozott védekezésével és gyors, eredményes támadómunkájával nehéz helyzetbe hozta csapatunkat. Ezzel ellentétben mi rendkívül sok technikai hibát vétettünk, számolatlanul hagytuk ki a gólhelyzeteket, enervált támadójátékunkat már csak védekezésünk tudta felülmúlni. Az ellenfél játékosai szinte akadálytalanul jutottak el a gólhelyzetekig, amiket – a gyenge kapus teljesítményeknek is köszönhetően – rendre értékesítettek is. A hazai vereség általában fájdalmasabb nyomokat hagy a játékosokban, edzőkben és a szurkolókban egyaránt, bízzunk az eredményesebb folytatásban, amelyre 2026. november 8-án a Domony KSE vendégeként kerülhet sor.

Százhalombattai VUK SE – Inárcs-Örkény KCE-Tököl 24:39 (13:21)

2026. október 18. 11.00 óra – Treff Sportközpont Érd, Piroska utca 6.

16/Báldy Rita Gizella, 40/Báldy Zsófia Edit (5), 41/Kis Eszter Anna (2), 43/Szabó Fanni (4), 44/Wawrzyniak Jázmin Anna (4), 46/Jüttner Luca (1), 47/Farkas Laura (1), 52/Juhász Kinga Melinda (2), 56/Natovicz Angéla Petra (2), 57/Indig Fanni, 61/Sastyin Enikő (3), 84/Kékkő Viktória Kata

Szakmai stáb: Benya-Hantos Dorina vezetőedző és Sastyin Enikő játékosedző