2026. január 21-én Érden a Treff Sportcsarnokban megkezdődtek a III. korcsoportos fiú kézilabda Diákolimpia küzdelmei. A körzeti versenyekre négy iskola nevezett be, a rendező Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, a Százhalombattai 1-es számú Általános Iskola, a Diósdi Eötvös József Általános Iskola és a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola. A résztvevő csapatok kétfordulós körmérkőzéses rendszerben mérkőznek meg egymással, a két forduló összesített eredménye alapján az első két helyezett vehet részt a területi döntőn. A sorsolást követő megnyitón Hegedüs Roland a verseny főszervezője, a Százhalombattai 1-es számú Általános Iskola igazgatója sportszerű és sérülésmentes versenyzést kívánt a résztvevőknek.
Az első találkozón az Érdi Kőrösi a Diósdi Eötvös iskola együttesével mérte össze az erejét. A végig sportszerű küzdelemből végül az érdi fiúk kerültek ki győztesként. A nagyszerűen felkészített, ügyes, tehetséges fiúkból álló gárdák a továbbiakban is színvonalas, sportszerű mérkőzéseket vívtak. Az első fordulót az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola diákjai zárták a legjobban, hiszen mindhárom találkozójukat megnyerték. A Csapat tagjaiból magasan kiemelkedett Balla Benett, aki meghatározó játékosa a gárdának. Nagyszerűen őrizte hálóját Varga Marcell kapusunk és kiemelkedően teljesített Balogh Zorán is. Dicséretet érdemel a gárda minden tagja, aki nagy-nagy alázattal és küzdeni tudással képviselte iskolánkat. Folytatás január 28-án szerdán a visszavágókkal.
Sajnos, meg kell említenünk egy számunkra eddig ismeretlen, nagyon kényes és egyben kellemetlen esetet is a szép siker mellett. Iskolánk néhány tanulója – akik ügyes, tehetséges kézilabdázók – saját döntésük alapján nem vettek részt a versenyen, mondván, hogy egyesületük nem ajánlja számukra azt, az esetleges sérülés veszélye miatt. Nagyon bízunk abban, hogy az érintett kőrösis diákok átgondolják a történteket és – saját, jól felfogott érdekük és iskolájuk méltó képviselete okán – csatlakoznak az első fordulóban – nélkülük is – kiemelkedő eredményt elérő Csapathoz!
ÉRDI KŐRÖSI CSOMA – DIÓSDI EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA 10:01 (15:08)
2026. január 21. 09.00 óra – Treff Sportcsarnok Érd, Piroska utca 6.
2/Balla Benett (11), 3/Lehr Attila, 4/Arany-Vitális Dominik (1), 6/Balogh Zorán (2), 9/Szalkai Szabó Benedek (1), 10/Popovics Olivér, 11/Szalkai Hunor, 12/Szabó Hunor, 14/Kovács Noel, 16/Varga Marcell
ÉRDI KŐRÖSI CSOMA – SZÁZHALOMBATTAI KŐRÖSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 15:11 (07:06)
2026. január 21. 10.20 óra – Treff Sportcsarnok Érd, Piroska utca 6.
2/Balla Benett (14), 3/Lehr Attila, 4/Arany-Vitális Dominik (1), 6/Balogh Zorán, 9/Szalkai Szabó Benedek, 10/Popovics Olivér, 11/Szalkai Hunor, 12/Szabó Hunor, 14/Kovács Noel, 16/Varga Marcell
SZÁZHALOMBATTAI 1-ES – ÉRDI KŐRÖSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 11:14 (06:08)
2026. január 21. 11.00 óra – Treff Sportcsarnok Érd, Piroska utca 6.
2/Balla Benett (14), 3/Lehr Attila, 4/Arany-Vitális Dominik (1), 6/Balogh Zorán, 9/Szalkai Szabó Benedek, 10/Popovics Olivér, 11/Szalkai Hunor, 12/Szabó Hunor, 14/Kovács Noel, 16/Varga Marcell



Még néhány bejegyzés ...
Megérdemelten jutott megyei döntőbe IV. korcsoportos fiú gárdánk
Magabiztos továbbjutás a III. korcsoportos fiú kézilabda Diákolimpiában
Magabiztos továbbjutás a Diákolimpia megyei területi döntőjére
Nagyszerű eredmények a FU12 korosztályos fiúk hétvégi fordulójában
Nagyszerű rajt a fiú kézilabda Diákolimpia IV. korcsoportjában
Kettős siker a FU12 korosztály első fordulójának mérkőzésein