A Százhalombattai VUK SE 2002-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a sport és mozgás szeretetére nevelje a gyermekeket és fiatalokat, elősegítve ezzel az egészséges testi-szellemi fejlődésüket.
Edzőink, oktatóink felkészültségét mutatja, hogy minden sportágban és minden korosztályban részt veszünk a megyei, országos versenyeken, sőt, sportolóink a nemzetközi versenyeken, mérkőzéseken és tornákon is kiemelkedő eredményeket érnek el. Pedagógiailag is magasan képzett edzőinktől elvárjuk a folyamatos továbbképzéseken való részvételt.
Együttműködünk a város általános iskoláival: segítjük a diákolimpiákra, iskolai versenyekre való felkészülésüket. Segítjük és támogatjuk a kisebbek mozgáskoordinációs oktatását a helyi óvodákkal együttműködve, valamint a Sportkoncepcióban rögzített célkitűzéseknek megfelelően az úszás oktatásában is.
Kiemelten fontosnak tartjuk és tevékenységünkkel elősegítjük, biztosítjuk:
- A rendszeres mozgás, testedzés iránti igény felkeltését és a gyermekek-fiatalok mindennapjainak részévé válását, a sport, illetve sportág szeretetét.
- Ezért minden héten rendszeres edzéseket, foglalkozásokat szervezünk, korosztályonként, és sportáganként külön-külön.
- Valamennyi sportágban biztosítjuk a különböző versenyekre, szintfelmérőkre való eljutást is.
- Szakosztályaink rendszeresen szerveznek kupákat, tornákat, amellyel elősegítik és megalapozzák a bajnokságokon való jó szereplést.
- Rendezvényeink alatt fokozottan figyelünk a környezet védelmére, és tisztán tartására.
- Alapműködésünket Százhalombatta Város Önkormányzata támogatja.